2009. június

2009. jún. 22. 17:28 - írta Geri

A Világhírű Magyarok sorozatomban eztán olyan, hazánkban ismeretlen, elfelejtett, külföldre szakadt hazánkfiairól lesz szó, melyekkel az olvasók, vagy sokszor még az alanyok barátai sincsenek tisztában. A sorozat első alanya Kakar Ottó.

Kakar Ottó nagyapja 1956 után kényszerült külföldre menekülni unokájával, a számonkérések elől. A Kakar család kulák família volt, és aktívan részt vettek az ellenforradalom eseményeiben. A bukás után egy kalandfilmbe illő akció során átszöktek a határon,  majd végül a távolkeleten telepedtek le. A kis Ottó ekkor 7 éves volt. Már fiatalon kitűnt a többiek közül a harci tehetségével. A vörös hadsereg titkosszolgálata megkísérelte őt elrabolni, hogy nagyapját megzsarolhassák, ám ez egyszer sem sikerült. Ottó hihetetlen karrierje ekkor kezdődött. A menekülés során megismerkedett Bullmann Rebekával, egy gazdag zsidó gyártulajdonos lányával, akinek a szülei annyira gazdagok voltak, hogy a rendőrök nem merték megállítani a láthatóan nagyon zsenge korú lányt motorozás közben. Kakar Ottó többször megmentette Bullmann életét, közösen együtt több nagyon értékes kristálygömbökre is szert tettek. A harművszetekre hihetetlen fogékony Kakar Ottót a nagyapja régi harcművész barátja, Zseniális Teknős veszi oltalmazó pikkelyei alá, és képzi ki. Zseniális teknős nagyon szereti a kis Kakart, hisz pedofil. Ez a tény a kis Kakar lelki fejlődésében olyan mértékű törést eredményez, hogy később minden problémáját agresszívan, az öklét használva oldja meg. Legjobb barátja egy Krillin nevű skinhead lesz. Hogy a vörös hadsereg hírszerzői ne találhassanak rá, Ottónak egy keleti nevet adnak: Son-Goku. Az ifjú Kakar Ottó megnyeri a harcművészetek nagy tornáját, nem sokkal később egy speciális kommandós osztag jön Kakarért, hogy Magyarországra hurcolják, hátha ő is birtokában van azoknak az államtitkoknak, melyeket az időközben elhunyt nagyapja őrzött. Az osztag vezetője nem más, mint Kádár János fia, Kádár József Vegeta. Kádár vereséget szenved Kakartól, ám nagylelkűen hagyja neki, hogy távozzon. A vörös hadsereg ettől kezdve békénhagyja Kakart. Kakar több alkalommal menti meg a világot, például a green-peace aktivistáktól, a bankoktól, a sátántól, robotoktól, őrült tudósok által kifejlesztett mutáns sárkányoktól.

 

Kádár Rebeka (leánykori nevén: Bullmann Rebeka)

 

 

Krillin, a skinhead.

 

Kakar, az űrutazó - Kakar Ottó, a Bullmann corporation adta technológia segítségével eljut a Namek bolygóra is, majd kiírtja a teljes lakosságot. Kakar nevéhez fűződik a gondolatok által generált energiamezők használata a kéziharcok során. Felesége Csiccsi Róza, két fia és egy unokája van. Kakar a szovjetunió összeomlásával elveszti munkáját, jelenleg is munkanélküli.  Visszavonultan én hegyvidéki tanyáján a családjával.


2009. jún. 2. 20:46 - írta Geri

Egy rövid összefoglalót szeretnék írni az E3ról most itt ünnepélyesen, amit folyamatosan frissíteni fogok. Először is,a játékokról nem fogok írni semmit, mert annyira borzalmasan unalmasak voltak, hogy bevallom őszintén, elaludtam rajtuk. Miért hiszik egyesek azt, hogy a halivudiaskodós angol beszólásokkal, kamerarázásokkal és effektekkel, üvöltő hanghatásokkal tűzdelt videóikkal el fogják tudni adni a tízezredik tucatterméküket is? Szánalmas, és unalmas. Lesznek később is játékok, majd azokról írok. Ez egy élőblog, ezért a sok fogalmazásbéli és mondatszerkesztésbeli összevisszaság. Dehát ez az élő közvetítés hátránya ugye.

 

Bemutatták az új PSP-t. Ránézésre nagyon gáz. Nézzétek meg:

Hogy is mondták a bölcsek? Ami nem romlott el, azt ne javítsd meg.

Ezt a Sanyinál úgy értelmezték, hogy a jól működő gombkiosztást és a jó dizánt basszuk el! El is sikerült baszni, elég jól, mint látjátok, a kézijáték baromira ronda lett, mint valami szépítkezőtükör. De sebaj, a buzikhoz remekül illik, gondolom nekik szánták. Elvégre manapság úgyis a buzik jelentik a piacot. Aztán bejelentettek egy húdejó autós játékot is a kézijátékhoz, de nem akarok hülyeséget írni, a címét elfelejtettem. Ha azt mondják hogy húdejó, akkor biztos úgy van. Talán többen fogják majd megvenni a cuccot mint napi 100 vevő. A gombok, mint látható, alulra kerültek, a panel, amelyen elhelyezkednek, kihúzható. A demontráción az emberke épp egy ébresztőórát mutatott vele, hogy a kézijátékot akár ébresztőórának is lehet használni. Csodálatos, ezt a régi szovjet nyupagadi tojáskapkodóval is el lehetett játszani, csak akkor nem kellett 1 millió dolláros költséggel sajtótájékoztatót tartani a ficsőrről. A sárgák bejelentették továbbá azt is, hogy ugyanolyan áron kerül az új verzió forgalomba, mint amennyibe a régi került, vagyis annak ellenére, hogy sokkal gányabbul néz ki, mint a régi verzió, minden bizonnyal semmilyen módon sem fog meglátszani az eladásokon. Új verziót csinálni, ami hardverileg ugyanaz, rondább, gayebb, használhatatlanabb... Végülis, vergődik a cégetek, veszteséges a sok mocskotok, dehát ti tudjátok, a ti dolgotok, én igazából leszarom. Ismerek pár Sanyinál dolgozó arcot, sajnos egyik sem éri el azt a szintet hogy egyáltalán leköpjem (sem emberileg, sem szakmailag!), persze ez biztos nem igaz az összes Sanyinál dolgozó emberre, hisz a mintavétel pontossága túl kevés ahhoz hogy ilyet állítsak. Majd talán megérjük egyszer azt a kort, hogy egy szaros kvarcjátékot vehessen az ember a gyereknek négy termetesebb pizza áráért is, de ha a sonyn múlik, ez soha nem is fog megtörténni. Hadd kívánjak a Nintendo árnyékában való további vergődést, azon a bizonyos lejtőn való további lecsúszást, és hogy egyszer majd ti is igazi munkát végezhessetek az irodában történő okoskodás és faszverés helyett, mondjuk egy kőfejtőben. Közben Visor közölte, hogy a game, az a Gran Turismo. Sőt, a sárga szerint pont olyan detaillal lesz megjelenődve rá, mint ps3ra! Naná, csak épp a felbontás a 8ada neki, ezt nem mondták a turbócsávónak?

Mutattak részletet a second lifeből. ZIZZ ZIZZ IZZZIZIZIZ mégsem.
<Geri> az ott a second life volt?
<visor> nem
<visor> az a playstation home

Összegezzük. Nincs faszod a valódi életben? Lábtörlőnek használnak? Utál a kutyád is? Megadjuk a második esélyt! Ha való életben nem mersz egy deka ribizlit kérni, mert egy gyáva féreg pondró vagy, vagy a valódi életben nem mersz kilépni az utcára Songokunak öltözve fényes nappal, akkor ezt most megteheted már a sanyi platformjain is. Kapsz egy virtuális faszt, amellyel építgetheted azt a dolgot a virtuális világban, amelyre egy egészséges embernek nincs is szűksége. Csak egy bankkártya kell hozzá.

És most megjelenik egy hatalmas madárember. Griffmadár. Ja nem. Miaz? Egy repülő? Ja nem, hisz ez aszaszinkríd. Kettő, vagy hány. Ott mutatja neki a pap, hogy karlenget! Zig heil, bazmeg! Harcolj! Harcolj! Szúrjál, szúrjál bazmeg. Meghaltál? Látod, ez lesz bazmeg. 

Most valami finalfantasy szerű grafikájú játék. Letérdel a színes jóseggű mangacsaj, háttérben szivárvány, daloló madárkák, majd egy hirtelen mozdulattal a csúnya félnigger indianajoneshibrid kiszívja a LELLLKÉT! Ami egy kék gömbvillám formájáan kilön belőle. Final Fantasy 13. 2010.  Hány féle final fantasy 13 van? Csak én nem értem, hogy mi van? Majd legyaknak egy mutáns óriáscsocsobót. Leáldozott a squarenek is.

Íme egy kép a harcrendszerről. Csak nekem furcsa az az x360 felirat, vagy lemaradtam valamiről?

Az ő neve... eorzea. Wow.

Íme a gyönyörűséges eorzea. Hehe, lol, csak vicceltem, ő Nospheratu, de sajnos elfelejtettem screenshotot menteni, mert nem bírtam felocsúdni a látványtól. Eorzea. Jó lesz az Rozinak is. Egy egyedi sárkány elmegy ahajó mellett. Aztán tűzgömböket lő, de ez már másik sárkány. Vagy mi ez. Hatalmas lebegő szárnyas totemoszlopok. Mégegy mutáns csocsobó. Final fantasy szerű zene. Ritimus zene. Final Fantasy XIV. 14. Mintha ilyen lett volna már ma, csak egyel kisebb helyiértékkel. Értem én, hogy menő volt ez az intró, de bazmeg, nem kéne először a 13mat elkészíteni? Vagy majd én várok arra 3 évet hogy ezt is elkezdjétek írni, itthon böjtölve? A konkurencia köszöni a tippeket. Ez az E3 egyre gázabb lesz.

Pedig én szerettem a Final Fantasykat. Anno még nem beszéltek bennük. Meg nem arról szóltak, hogy metrószexuálisPOWAnézdahogypörögagurlpowaafeltörővízeffekteken csakaseggétnézdhátulról, negondolkozzaztúgysekell. Tehát amíg a Final Fantasy sorozat Final Fantasy volt. Anno. Na meg akkor volt történet. Meg egyediség. Meg sajt.

Új controllert kap a ps3 az xbox360 a ps3.

Nem. De most épp egy új technológiát mutatnak be. Ami van is, meg nincs is, mert nem fogja a kutya sem használni. Mert nem fogja megvenni senki külön. Legalábbis nagy számban biztosan nem. Újnak új, mert épp most lopják a Wiitől. Állnak a tévé előtt, és beviszi őket valami webkamera, és belevetít a csávó kezébe egy pisztolyt. Olyan, mintha ő fogná. A kezében csávónak ott a wii szerű cucc, ám ha jól látom, nincs kábele. Ez gondolom valami újfajta kontroller-szet lesz a play station 3 az xbox360 a play station 3-hoz. Játszanak, rajzolgatnak, írkálnak vele. A cucc remekül átviszi az apró mozdulatokat is. Az írás sikeresen felkerül a gép képernyőjére. Remek ötlet lett volna ezelőtt 4 évvel, de ezt sajnos már előtte a Nintendo. Tapsot azért kapnak. 

A képen épp egy robotot irányít a kezei segítségével a sonyék mutatóembere. Kettő van belőle, az egyik a bal, a másik jobb kezében. A hadonászást követi a masina. 

Az istenit, 5 percbe telik beszúrni egy kurva képet a buzzon, annyira lassú itt valami. Na de mindegy is, haladjunk tovább. Egyes értesülések szerint semmiféle controller nem kell hozzá, mert a képen bizony ott van az emberke kezében egy kontrollerszerűség, ami valószínűleg csak az apró és kifinomult mozgások érzékelése miatt kell, dehát akkor is csak ott van.

 

Stunts majmolós pályaépítgetős nevenincs autósjáték

A stunstmajmolós pályaépítgetős játék, nos, nem éri el a 20 éves stunts minőségét még messziről sem, sem lehetőségek szinten, sem pedig élmény szinten, már ami a képeken kimerül.


Az a nagy gong ott a feje. Nem tudom eldönteni, hogy röhögjek vagy sírjak. Sírnék, de inkább csak írok. A bemutatót végző egyén vagy epilepsziás, vagy csak kurvára nem ért ahhoz, amit csinál. Írtózatosan élvezhetetlen az, amit bemutat, a közönség soraiban páran már harakirit akarnak elkövetni. A játék grafikája és az autók és a karakterek annyira gázul lettek kidolgozva, hogy nincs az a nyál a számban, amit rájuk ne küpnék. A játék hemzseg hatalmas z-fight szerű bugoktól (az ember azt hinné, hogy ezeken a 16 bites z-bufferelés túllépése óta túlhaladtunk, legalábbis ilyen commercial szinten).


Ez itt fent a pályaépítő.  Nem, az ott nem bug, így kell a pályát építeni. Mondták már a srácoknak valaha, hogy attól még nem lesz valami humoros, hogy csak szarul csinálják meg? Nem? Akkor én most mondom. Na jó, humorosnak humoros lesz, valahol a rosszpc játékok hasábjain. De gyerekek, az egy másfajta humor, kedves készítők. Akkor nem veletek nevetünk, hanem rajtatok.

 

The Last Guardian

A távolból egy szökőkút képe sejlik fel. Megjelenik egy dinoszaurosz. A szépség és a rondaság kettőssége jelenik meg a műalkotásban. Nem is dinoszaurusz, hanem óriás róka. Vagyis fuksz. Üldözi a gyereket, de később megnyalogatja. A gyerek jutalmul felül a hátára. Igazából rókakarvaj.


The Last Guardian. Kerr kerr, mondja a rókaállat. Teljes a nyugalom. Szinte bach szerű zene a háttérben. Az akcióhoz egyáltalán nem illik. A grafika szép, az ötletet már előtték sajnos, a wanderer and the colossusban. De azért díjazzuk, az emberek tapsolnak. Öröm, boldogság. 

Mindenesetre érdekes, egyedinek tűnik, de kicsit lehetett volna pörgősebb zene is a bemutató filmecske alatt, mert ezzel maximum a nagyon éber és fitt embereket voltatok képesek megigézni.

 


Barbáros harcolós. God War

Igen, szép. A címet itt sem tudjuk meg. Biztos bemondják valamikor az elején, de ki a fasznak van ideje egyszerre ilyen apsórásokra figyelni meg tudósítani, írkálni? Az E3 szervezési idiotizmusa bámulatos szintekre csapfel. A barbár harcos tombraider nézetből fut, a kamera késéssel követi. Van itt tüzes Csabakirályfi égi szekéren, égő óriás óriáskígyókkal, nagy három szarvú mutáns mümüke. De ezt mintha már ellőtték volna egy gameben. De sebaj.

 


Látványos. Istenháború? Aha. Ám a történet nem csak ebből, hanem unalmas, katakombasztikus bolyongásból is áll. Az tényleg unalmas. Az ásításokat mármár hallom. A nagy harcok tényleg látványosak, de vajon játszani is jó élményt nyújtanának? Az ütések nem tűnnek túl változatosnak, úgy érzem, az összes kombinációt ellövik a videóban. Bazmeg, nem hallani szinte semmit abból, amit pofáznak. Hiába az öblös hörgés: "hangosabban bazmeg!". Nincs hatása. Biztos nem tudnak a sárgák magyarul. Öreg hiba. De  legalább valami egyedi a sok tömegszar között. A címválasztáshoz csak gratulálni tudok, semmitmondó. A grafika alapján gondolom psp-re érkezik.

22:10 - Összegezzük a Sony teljesítményét. A feljebb mutatott játékokat nem a sony, hanem a partnerei rakták össze. Még fizettek is a devkitért nyilván. Vagyis a sony azt hozta, amit vártunk tőle: a nagy lófaszt se. Végre szünet, ehetek. A buzz.hu-val való 2 kilobájt/szekundumos kapcsolat egyszerűen fenomenális. Modemnosztalgia. Most valami Halo3 lesz, de az úgyse érdekel.

 

Az új need for speedről nem akarok írni semmit, csak annyit, hogy ma is tanultam belőle valami újat. Ha gyorsabban megyek, mint 90, a tér elmosódik körülöttem, és szinesebb lesz. A felhők is.

 

Ez a kép nem photoshop.



« 2009. május 2009. július »